A nyelvünk finnugor eredetű, de a népünk nem az

A nyelvünk bár finnugor eredetű, de a magyar nép nem nevezhető finnugornak. A genetikai rokonság sok esetben független a nyelvek rokonságától.

A magyarság őstörténetére a nyelvészeti, a régészeti és a paleogenetikai adatokból következtethetünk – olvasható a Tudomány.hu oldalon. A 8–9. századtól kezdve pedig történeti források is rendelkezésünkre állnak.

A magyar őstörténettel foglalkozó különböző tudományterületek eredményei egymást erősítik. A részletekben még lehetnek eltérések, abban azonban nincs vita, hogy a körülbelül Krisztus előtt 1000-500 körül kialakult önálló magyar nyelv finnugor eredetű. Ugyanakkor a honfoglalók genetikai összetétele nagyon változatos: nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai eredetű.

Az archeogenetikát – amely a régészet egyik segédtudománya – az elmúlt két évtized molekuláris genetikai kutatásainak mind elméleti, mind technológiai értelemben vett rohamléptű fejlődése hívta életre. Szokás ezt a tudományágat régészeti genetikának is nevezni. A modern eljárásoknak köszönhetően ma már több százezer éves csontokból is értékelhető DNS-t tudnak kinyerni a szakemberek. A pontosan datált régészeti maradványokból származó DNS-szakaszok összehasonlításával feltárhatók az egykor élt emberek, embercsoportok rokonsági és leszármazási viszonyai.

Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus, az MTA BTK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratórium vezetője a portálnak elmondta, hogy az archeogenetika új lehetőségeket nyit az őstörténeti kutatásokban, azonban önmagában nem tudja megoldani a magyar őstörténet problémáit.

Az eddig elvégzett vizsgálatok eredményei szerint a honfoglalók anyai ágon nagyon heterogén népességet alkottak, amelyen belül jelentős volt a keleti – ázsiai – összetevők aránya. Az apai ági adatok csekély száma a férfiakra vonatkozó jelentősebb következtetések levonását még nem teszik lehetővé.

Honfoglaló őseink genetikai összetételének kortárs népességekből nyert adatokkal való összehasonlítása azt mutatja, hogy a genetikai előzmények az egész nyugat-eurázsiai és közép-ázsiai területekre kiterjednek.

A történeti korú népességek adatbázisával összevetve a honfoglalók genetikai előzményei anyai ágon a pontusi-kaszpi sztyepp keleti részének késő bronzkora, valamint Nyugat-Szibéria késő bronzkori, kora vaskori népességéig vezethetők vissza, és viszonylag jól elkülönülnek a népvándorlás kori és középkori európai csoportoktól.

Az úgynevezett teljes mitokondriális genetika alapján végzett vizsgálatok egyedi kapcsolatokat mutatnak a honfoglaló népesség és az Urál-vidék 6–11. századi népességei között.

A szakértő mindehhez hozzátette, hogy a honfoglalók, illetve elődeik egyes genetikai elemei összefüggésben állhatnak belső-ázsiai eredetű populációkkal. Az összefüggések háttere azonban az eltérő régészeti-történeti megközelítés és a nagyon csekély számú minta miatt a kutatás jelen fázisában még nehezen értelmezhető.